szerda

A két gazdag ember gyermeke

Lakott egy országnak két szegletében, messze egymástól két gazdag
ember. Egyiknek fia lett, a másiknak leánya. Mind a ketten meghívták
egymást komának, s a keresztelőben arra egyeztek, hogy a gyermekeiket
összeházasítják.

Nőttek a gyermekek, de munka nélkül, kényesen. Hogy megnőttek, őket
össze is házasították.

Csakhamar meghalt mind a kettőnek apja, anyja, s ők magukra maradtak.
A világhoz nem értettek, a gazdasághoz semmit sem tudtak. A földjük
mind megburjánosodott, a búzáskas mind kiürült, s elkezdtek
szegényedni.

Egyszer a gazdának eszébe jut, hogy el kellene menni a vásárba, mert ő
az apjától is úgy látta. Elindult hát a vásárba, s elhajtotta egy pár
szép fiatal ökrét. Útjában találkozott egy lakodalommal, s annak így
köszönt:

- Isten őrizze meg kigyelmeteket az ilyen szomorú változástól, s a
megszomorodottaknak adjon vigasztalást!

Mert ő ezt az apjától egyszer a halottas házban így hallotta.
Megharagusznak ezért reá a lakodalmasok, mert egy kicsit jó vérükben
voltak, már illogattak egy kicsit, jól megcibálják, s azt mondják
neki:

- Máskor, ha ilyen dolgot látsz, tartsd fel a kalapodat a botod
végébe, s mondd azt, hogy: "Ujujujujujuju, sose halunk meg!"

Továbbmegy, s egy erdő széliben találkozik valami mészárosokkal, akik
kövér disznókat hajtottak. Kapja a kalapját, s feltűzi a bot végébe s
rákezdi:

- Ujujujujujujuju, sose halunk meg!

A disznók megijedtek, s mind berugaszkodtak szerteszéjjel az erdőbe.
A mészárosok is jól elpáholták, s azt mondták:

- Máskor, ha ilyen dolgot látsz, mondjad: "Az isten áldja, meg egy
helyett kettővel!"

Továbbmegy, s látja, hogy egy ember a földjét a vadrózsától s a
burjántól tisztogatja, s köszön:

- Áldja meg az isten kendet, bátyám, egy helyett kettővel!

Az az ember, hogy amúgy is mérges volt a sok gizgazra, megcsípi a
mi emberünket, jól elcsutakolja, s azt mondja neki:

- Máskor, ha ilyen dolgot látsz, te is inkább segíts vagy egyet
kitépni!

Megy tovább, s találkozik két emberrel, akik egymás haját tépték.
Ő is odamegy, s tépázni kezdi hol az egyiket, hol a másikat.
Hagyják azok egymást, s őt jól megtépik.

Így ért el valamiképpen a vásárba. Ott széjjelnéz, s meglátja, hogy
árulnak egy egészen fakó szekeret. Eszébe jut, hogy az apja szekérrel
járogatott az erdőre. Kérdi attól, aki árulta, hogy a két ökréért nem
adná-e neki oda a szekeret. Az ember előbb megneheztelt reá, de mikor
látta, hogy az ökrösgazdánál nincsenek otthon, a cserét megcsinálták.

Az ifjú gazdának most már szekere volt, s ökre nem volt hozzá.
Maga húzogatta hát a szekeret elébb-elébb a vásárban. Rátalált egy
kovácsra, s avval elcserélte a szekeret egy fejszéért. A fejszét
pedig odaadta egy kaszafenőkőért, s mint aki a dolgát legjobban
eligazította, megindult hazafelé.

A falujához közel egy tóban meglátott egy sereg vadrécét, közükbe
dobta a fenőkövet. A fenőkő belemerült a tóba, s a vadrécék elrepültek,
mind egyig. Levetkezett, s csórén belement a tóba, hogy a fenőkövet
keresse meg, s addig az egyet-mását a tó partjáról ellopták. Úgy
kellett hazamenjen a vásárról, szégyenszemre, anyaszült mezítelen.

A felesége nem volt otthon, mikor megérkezett. Az ifjú gazda kivett az
asztalfiából egy sarkalat kenyeret, s avval lement a pincébe. Amíg a
hordóhoz ment, hogy bort eresszen, a kenyeret letette a pinceküszöbre.
Ahogy ereszti a bort, visszanéz, hát látja, hogy a kutya a kenyerét
éppen akkor kapja el. Utána dobja a csapot, a csap elvész, a kutya
a kenyérrel elfut, a bor pedig mind egy cseppedős cseppig elfolyik.

Volt a pincében egy zsák liszt. Hogy a felesége a borfolyást észre ne
vegye, azt mind ráhintette. Egy lúd ott kotlott, s amíg ő dolgozott,
sziszegett. Az ifjú gazda azt gondolta, hogy azt mondja, hogy őt a
feleségének beárulja. Kétszer-háromszor is megkérdezte:

- Beárulsz-e?

De a lúd még jobban sziszegett. Megfogta hát a nyakát, s jól a földhöz
sújtotta, hogy a lúd ottmaradt. Arra még jobban megijedt, s hogy
helyrehozza a hibát, a ludat megkopasztotta, a lisztes sárban
meghengergőzött, azután a tolluban, s ráült a fészekre kotolni.

Hazajön a felesége, s látja, hogy nyitva a pinceajtó. Lemegy. Az ifjú
gazda a fészken ül, s sziszeg, mint a lúd. Észreveszi a felesége,
hogy ki van ott, kap egy darab fát, nekimegy, s azt mondja:

- Uram Jézus, miféle állat van itt, mindjárt ütöm agyon!

Az ifjú gazda a fészekről felszökik, s nagy ijedve azt mondja:

- Ne bánts, édes feleségem, mert én vagyok.

A felesége számon kéri, hogy mit vásárolt. Ő mindent töredelmesen
elmondott úgy, ahogy volt. A felesége jól lehordta. Az ember meg
elszégyellte magát, és nekilátott, hogy megtanulja, amit legénykorában
elmulasztott.

Nincsenek megjegyzések: