szerda

MI A KÜLÖNBSÉG ÖTVEN LI ÉS SZÁZ LI KÖZÖTT?

– Minden tılem telhetıt megtettem a tartományért – mondta Hui Liang herceg
Menciusnak. – Amikor a folyó nyugati partján elfogy ott a termés, áttelepítettem az
embereket a keleti partra, vagy hozattam gabonát onnan, hogy segítsek rajtuk. Ha a
keleti parton volt kevés a termés, akkor fordítva jártam el. Ha elnézem más
tartományok kormányzóit, meg kell állapítanom, egyik se tesz annyit a népéért, mint
én. Ennek ellenére az ı tartományaikban nem csökken a népesség, az enyémben meg
nem gyarapodik. Meg tudnád magyarázni, miért?
– Felséged szereti a csatákat, engedje meg, hogy harctéri példát mondjak. Ha
megszólalnak a dobok, a csapatok támadásba lendülnek. A vesztes fél visszavonul.
Mondjuk az egyik harcos hátrál száz lit, a másik csak ötvenet Jogában áll-e annak, aki
csak ötven lit hátrált, kinevetni a másikat, hogy az jobban megfutamodott?
– Természetesen nem – felelte a herceg. – Mindketten ugyanúgy megfutamodtak.
– Ha felséged megértette a példázatot, akkor nem azt tartja fontosnak, hogy
tartományának népessége nagyobb legyen, mint a szomszéd tartományoké.
Mencius

Nincsenek megjegyzések: