vasárnap

Törött tükrök (mese)

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ennek a királynak a városában sok ember lakott, mindenféle-fajta, és sokmindennel foglalkoztak. Kinek ez volt a mestersége, kinek az; de valamennyien szerették a tükröket, az üvegeket és a csillogó dolgokat.
A király pedig, akinek kiváló tükörkészítői voltak, néha-néha elajándékozott néhányat a saját tükreiből, jutalomképpen, vagy ahogy a kedve tartotta. Volt hogy amikor álruhában a várost járta, egy tükröt hagyott egy szegényember asztalán, vagy a koldusnak adott egyet. Az elajándékozott tükrök mind remekművek voltak, és volt néhány ezek közt a tükrök közt, ami nem csak az éppen akkor rávetülő képeket tükrözte vissza, hanem a nap, a hold és a csillagok fényét árasztotta magából. Volt olyan tükör is, amire alig lehetett ránézni, alig lehetett beletekinteni. A tükrök hátoldalán apró jelekkel mindig bele volt írva a tükör készítőjének és a királynak a neve.
Egy napon a király a kastélya előtt sétált, és arra jött egy sánta ember. A király váltott vele pár szót, és adott neki egy tükröt. A sánta szerencsés volt, mert ez a tükör az egyike volt a három legszebb tükörnek, amit valaha is készítettek; arany volt a kerete és remekmívű, mindenfajta növények és állatok voltak kiformálva az oldalán, ezek közt drágakövek csillogtak, a felső részén hegyek és csillagok körvonalai látszottak. A tükör fényes volt és ragyogó, olyannyira, hogy az ember félt még ránézni is. A sánta megköszönte és elment, és otthon kitette az asztalára. Azonban a fény zavarta, és egy kendőt tett rá. Egy idő után felülkerekedett a kíváncsiság az emberen, és benézett a kendő alá, egyenesen bele a tükör üvegébe, ahová eddig sohasem mert betekinteni, mert féltette a szeme világát.
Azonban a tükörből egy szörnyeteg nézett vissza a sántára – az pedig először megrémült, majd rettenetes düh árasztotta el. Eldobta a tükröt - “Nem kell!” - kiáltotta. A tükör üvege összetört, néhány szilánkja örökre elveszett. A sánta később ugyan bánta a tettét, de amikor a tükörképére gondolt, mindig elfogta ugyanaz a düh, mint akkor, így sose nézett többé a tükörnek a szilánkjaiba sem.
Később a király találkozott a tengerésszel. A tengerész egy egyszerű ember volt, jött-ment a világban. Ezért egy egyszerű fakeretes tükröt kapott, aminek a tengerész nagyon megörült. Ahányszor csak rátekintett az üvegére, egy szebb világba nézett, és mindig jobb lett tőle a kedve. A messzi távolban látta a várost, a király kastélyát és magát a királyt is, de valahogy minden szebb és ragyogóbb volt, nyoma sem volt az evilági ridegségnek a tükörben, és akár nappal, akár éjjel nézett bele, sosem volt éjszaka odaát.
Azonban a tengerész egy ügyetlen ember volt, és egy óvatlan pillanatban leejtette a tükröt, ami ugyanúgy összetört, mint a másik.
A harmadik legszebb tükröt egy délről származó vándor kapta. Ez nagyobb volt mint a másik kettő, de nem egy nagyobb üvegfelület volt rajta, hanem sok kicsi. A déli ember minden kis tükörben mást és mást látott, történeteket, meséket, eseményeket a jövőből, a múltból. Látta benne a sántát és a tengerészt is, életük olyan pillanataiban, amikor nem is gondolták volna, hogy valaki figyeli őket.
Amikor a déli találkozott a sántával, és beszélgetni kezdtek, gyorsan rájött, hogy a sánta másképp meséli el a dolgokat, mint ahogy megestek, és rájött, hogy a sánta hazudik. Amikor a tengerésszel találkozott, már tudta, hogy mi történt vele. A tengerész hiába akarta titkolni, de rosszkedvű volt, hiszen összetört a tükre. Nem is nagyon tudtak beszélgetni, ezért pár szó után különváltak.
A déli nagyon elégedett volt. Ezért amikor tehette, otthon ült, és a saját tükrével volt elfoglalva. Csinosítgatta, díszítgette, és az minden alkalommal szebb és díszesebb lett. Drágaköveket ragasztott rá, kis abroncsokkal arany- és ezüstdíszeket, csengőket és szalagokat. Még a kis üvegek körül indákat is faragott a fémbe, hogy a tekergődző vonalak szebb hatást keltsenek. Hiába volt azonban ügyeskezű és óvatos, ahogy a módosításokat végezte az egyik területen, a másik oldalon kicsit megrepedt az egyik tükör-üveg, amikor pedig a másik területen szépített, akkor az első helyen repedt meg az üveg. Nem is nagyon vette észre ezeket, mert a tükör külseje valóban gyönyörű lett, és a kis történetek, amik az üveg mögött látszottak, már nem is annyira érdekelték. Némelyiket már nem is nagyon lehetett látni a repedésektől.
A sánta, a tengerész és a déli időről-időre találkozott, de ahogy telt-múlt az idő, egyre kevésbé szerették egymást. Volt, hogy kettő fogott össze a harmadik ellen, volt, hogy mindenki veszekedett mindenkivel. Így teltek-múltak az évek, míg mindhárman megöregedtek.
A király pedig látta, hogy a három ember, akiknek békében kellene élniük, nem állták ki a próbát. Ezért elküldte az egyik tükörkészítőjét, hogy készítsen egy negyedik tükröt, ami nagyobb minden eddiginél, és ha kész lesz, állítsák a város közepére. Egy olyan tükröt, ami sosem törik el és a keretét sem lehet megváltoztatni.

Tamási Attila