hétfő

Hadas Krisztina: Parancsolgató (Varró Dániel verse)

Bálványos vár legendája

Bálványosfürdőn, a Kézdivásárhely felé vezető úttól balra, a Suvadás-patak, a Várpatak és Bálványos-patak által körülvéve, festői környezetben, egy gúla alakú sziklán láthatók Bálványosvár romjai.
Valamikor rabonbánok lakták, ezek leszármazottai voltak a híres történelmi Apor-család tagjai. A vár évszázadokon keresztül igen erősnek, bevehetetlennek bizonyult, a tatárok sem tudták elfoglalni, egész a labancok ostromáig. Ekkor Bálványosvár elesett.
A vár ifjú ura, Apor István egy vásárban meglátta a Mike család egyetlen, szépséges és igen gazdag lányát, Imolát, akit azonnal megszeretett. A lány is viszonozta István szerelmét, de mindkettőjük bánatára igen nagy akadályt jelentett, hogy az ifjú Apor pogány volt, ezért a frigyből egyelőre nem lehetett semmi. Búsult, sírdogált Imola, emésztette magát, szenvedett a beteljesületlen szerelemtől István is. Végső elkeseredésében elindult a Büdös-barlang kénes, halálos üregébe, hogy véget vessen szomorú életének. Útközben találkozott egy híres jövendőmondó pappal, aki megtudván István bánatának az okát, megvigasztalta. Azt tanácsolta, hogy rabolja el a lányt, s akkor majd minden jóra fordul. István megfogadta a pap tanácsát, lesben állt vasárnap a templom mellett, s amikor Imola kijött a miséről, a nyergébe kapta és elvágtatott vele Bálványos várába. Lett aztán ebből nagy ribillió. Mikéné szétordibálta a lesújtó eseményt, s a felbujtott nép megostromolta a várat, hogy a lányt kiszabadítsa. A harcban elesett Istvánnak két testvére, sok katona, s a népből is sokan, de a várat nem tudták tartani. Az ostromlók már a kaput is betörték, s kezdett a helyzet tragikussá válni. Imola kétségbeesve kérlelte Istvánt, hogy legyen keresztény, mert akkor megszűnik az ostrom és a szülei is beleegyeznek a házasságba, de az ifjú vitéz őseinek hitét nem volt hajlandó elhagyni. Megígérte viszont, hogy leendő gyermekeit megkereszteli. Imola ennek nagyon megörvendett, így már nem volt semmi akadálya egybekelésüknek, de ekkor váratlan dolog történt. A várban tündérek laktak, akik éjszakánként kakasszóig dolgozva építették fel a várat, s hallva Apor István ígéretét, szörnyű haragra gerjedtek, megátkozták a várat, s az azonnal összeomlott. A nagy zúgásban, morajlásban Imola csengő hangon imádkozni kezdett: Uram Isten, Uram Jézus, ne hagyj el, segíts meg! István is az Istenhez fohászkodott, és az Isten meghallgatta imájukat. Amikor minden elcsendesedett, az ifjú pár sértetlenül állt a romok között. Örömükben fényes lakodalmat tartottak. István betartotta szavát, s Imola, az anyja, a papok és a nép örömére a gyermekeit mind megkeresztelte. Más változat szerint István még aznap maga is megkeresztelkedett. A pogány tündérek a várból örökre eltűntek.

péntek

Szandi: Talpas a zúzmarás kertben

Karácsonyi ének - Teljes rajzfilm - 1994

London, 1843. december. Az egész város a karácsonyi készülődés lázában ég. Egyetlen kivétel van: Ebenezer Scrooge, a kíméletlen, zsugori üzletember, akit csak a pénz érdekel. Az idei ünnep azonban más, mint a többi: a fösvényt meglátogatják a Karácsony Szellemei: a Múlt, a Jelen, a Jövő, és szembesítik gaztetteivel, hogy aztán új, megváltozott emberré varázsolják, aki egész évben szívében hordja a karácsony melegét, és az ünnep boldogságát.

kedd

A rendíthetetlen ólomkatona (Andersen mesék)

Az álommanó (Andersen mesék)

Az öreg utcai lámpás (Andersen mesék)

A repülő láda (Andersen mesék)

A szerelmesek (Andersen mesék)

Ami igaz, az igaz (Andersen mesék)

A pezsgősüveg (Andersen mesék)

Pöttöm Panna (Andersen mesék)

A professzor és a bolha (Andersen mesék)

A fülemüle (Andersen mesék)

A hóember (Andersen mesék)

A Hókirálynő (Andersen mesék)

A császár új ruhája (Andersen mesék)

A rút kiskacsa (Andersen mesék)

A fenyőfa (Andersen mesék)

hétfő

Világimirmió



|
Valamikor a katonák hosszú szolgálatuk után hazavitték a felszerelésüket, ruhájukat. Ahogy sokévi idejét letöltötte egy katona, ballagott hazafelé.
Ment száz falun, ötven városon keresztül, de már se pénze, se dohánya, éhen-szomjan gyalogolt. Megunta a nagy éhkoppot, ahogy beér a százegyedik faluba, észreveszi, hogy abban rettenetesen buta emberek laknak. Sokat látott már életében, de még ilyent nem.
Volt egy kulacsa, nyakára kötött egy hosszú zsineget, letette a község szájához vezető útra. Alig ér be, már az első utcában mondja a szájtáti bámészkodóknak, hogy a határukban olyan állat tartózkodik, amelyik emberrel él.
Megijedtek a fakusiak, összeszaladtak, súgtak-búgtak.
Másnap a katona felment a községházára jelentkezni. Mindenütt jelentkezni kellett a leszerelt katonának, ahol csak megszállt.
Jelentkezik a községházán, de már ott is nagy félelemben éltek az elöljárók, kérdezik is a leszerelt katonát: látott- idejöttében olyan állatot, amelyik emberrel él? A katona azt mondta, ő még olyat nem látott, de háborúviselt ember létére megküzd vele.
Nagyon örült az elöljáróság, mindjárt megajánlt a katonának háromszáz forintot, ha megküzd azzal az állattal, ráadásul egy szamarat is adnak neki, hogy ne gyalogosan, hanem szamárháton tegye meg a hátralevő utat a szülőfalujába.
A katona fölkészült a harcra. Szuronyos puskával kiment a faluhoz vezető útra, amelyiken jött, amelyiken kulacsát a spárgával elhelyezte.
A lakosok rettenetesen kíváncsiak voltak, mi fog történni azzal az állattal meg a katonával, hát kiálltak a falu végére bámulni a harcot. Nem mertek közel menni, nehogy valami bajuk essen.
A katona kerülgette a kulacsot, egyszer a nyakára kötött zsineggel elkezdte maga felé húzni. Az emberek szörnyülködtek, iszonyodtak, mert ahogy talpon állt a katona, valami púpos mászott feléje.
Amikor a lábához ért a kulacs, a katona gyorsan fölkapta, egyet-kettőt fordult vele, mintha birkóznának, aztán a szájára vette, ivott belőle, aztán elvágódott, hempergett a kulaccsal. A földön fekve is ivott belőle.
A szájtáti népek nagy hősnek tartották a katonát, aki megint fölállt, megint elvágódott a kocsiúton, hogy csak úgy gomolygott a porfelhő. Egyszer, ahogy kiürült a kulacs, a katona elhajította magától, puskájával beledurrantott, aztán a szuronyával rohamozta. Élvezték a falusiak, hogy az emberrel élő állat milyen csúfolsan pusztul. Ahogy ez megvolt, a katona a kulacsot eltemette.
Amíg felvette a pénzt, a szamár kötőfékjét a markába szorította, a falusiaknak pedig erősen megparancsolta, hogy felé se merjenek mennni az állatnak, mert az holta után is megárthat nekik. Ő most elmegy, többet nem tud a segítségükre lenni.
Akkor felült a szamárra, poroszkált a szülőfalujának, háromszáz forintokkal a zsebében. Hanem ahogy hazaér, otthon meg már másnap zörgettek az ablakán, hogy menjen ingyenmunkára, mert itten senki ember fia anélkül meg nem maradhat. A katona szülőfaluja a földbirtokosnak istentelen sok robottal tartozott szolgálni.
A katonának nem volt semmi kedve az ingyenes munkára. De a községi elöljáróság csak újra a nyakára küldte a kisbírót, hogy menjen a robotra, mert kitoloncolják a faluból.
A kisbírótól a katona azt üzente a falusi kupaktanácsnak, hogy jobb lesz, ha őt békében hagyják, mert van egy világimirmirója, ha ő azt elereszti, hát az megeszi az egész elöljáróságot.
A kisbíró az üzenetet megjelentette a jegyzőnek, aki rettenetes haragra gyulladva lovára ült, odakocogott a hatona háházoz, hogy de most rögtön induljon dolgozni!
Abban a faluban még soha senki nem látott szamarat. Amikor a katona kieresztete a szamarát, az ordított örömében. De iázik ám föl a csillagos egekig! Mert a szamár még nem látott lovat, odament hozzá. A ló sem látott még szamarat, megijedt, akár a jegyző a hátán. Nyargaltak a községházához. A szamár utánuk. A jegyző bezárkózott, hogy a világmirmió be ne mehessen utána.
Akkor elrendelte, hogy senkit se hívjanak többet robotba, mert:
- Ha a lovam futósabb nem lett volna, mint a világmirmió, hát tán meg is evett volna!
Ettől kezdve eltörölték a robotot.

Cigánymesék: A cigányasszony meg az ördög

A film Szécsi Magda meséjéből, Orsós Teréz képeinek felhasználásával készült.
Rendezte: Horváth Mária
Zene: Oláh József, Parno Graszt

péntek

Aranybolygó meséi- A bárány sárkány

Kérlek szavazz rá az Arany vlogon! http://www.aranyvlog.hu/palyazo2014/a...

Hát, a mikrofon valamiért nem üzemel, így egy régebbi anyagot vágtam meg és töltöttem fel Tube-ra. Ez egy, az általam írt mesék közül, az Aranybolygó mesegyűjteményből. Ennek a műfaja: népmese paródia. Célom természetesen, hogy a mesegyűjtemény írásban is megjelenjen, de úgy gondoltam nem árthat, ha az egyik kedvencem megjelenik itt is. Remélem tetszeni fog és valahogy kibírjátok az új RD epizódig, vagy egy új paródia megjelenéséig.

szerda

A török basa

Akkor történt, amit most elmondok, amikor a török volt az úr Magyarországon. Valamelyik nagy háború után volt: a törökök mentek vissza a hazájukba, s amerre áthaladtak, falukat, városokat felgyújtottak, asszonyokat, férfiakat, de még gyermekeket is elvittek Törökországba, szomorú rabságba.
A többi közt Törökországba került egy kisfiú is. Ezt a török császár udvarába vitték, ottan nevelődött fel. A török császár megszerette az ügyes fiút, katonának nevelte, s az isten úgy felvitte a dolgát, hogy basa lett belőle.
Telik-múlik az idő, megházasodik egyszer a magyar fiú, s Isten megáldja gyermekkel. No, ha megáldotta, dajka is kellett a gyermek mellé. Mikor éppen dajkát kerestek, arra vetődött egy öreg magyar asszony, azt a basa mindjárt felfogadta dajkának, hadd legyen az ő gyermekének magyar dajkája. De ugyancsak meghagyta az asszonynak, hogy jól vigyázzon a gyermekre, még a szél fúvásától is őrizze, mert különben így meg úgy megbünteti.
Hiszen dajkálta az öregasszony, ahogy tőle kitelt. De egyszer a gyermek megbetegedett, s sírt éjjel-nappal, nem tudta elcsitítani.
„Istenem, Istenem – tűnődött magában az öregasszony -, mivel tudjam elcsitítani ezt a gyermeket! Ha meghallja az apja a sírását, vége az életemnek!"
Mit gondolt, mit nem magában, elkezdett énekelni a gyermeknek:
Csicsija, babája,
szép török fiúcska!
nekem is volt egyszer
szép kicsi fiacskám,
elvitte a török,
szép piros hajnalban,
hajnal hasadásban.
Most is megismerném,
ha elémbe jönne,
karja fehérjéről,
fehér szemölcséről.
Hallotta ezt a nótát a basa felesége, aki értett magyarul. Szalad az urához, s mondja, hogy mit énekel az öregasszony.
- Ez az én édesanyám! – kiáltott a basa, s szaladott ki az öregasszonyhoz.
- Anyám, édesanyám, lelkem édesanyám, nézzen a szemembe, meg ismer-e engem?
Mondotta az öregasszony:
- Megismerlek karod fehérjéről, fehér szemölcsödről.
Ott mindjárt felgyűrte az inge ujját a basa, és ím, rajta volt a karján a fehér szemölcs. Ott mindjárt egymás nyakába borultak, vége-hossza nem volt ölelésnek, csóknak.
Így volt, igaz volt, vége volt.
http://jovonk.info/2014/07/02/esti-mese-torok-basa

csütörtök

Mese a testvériességről- ISTENÁLDOTTA BÚZA


Két testvér dolgozott együtt a családi birtokon, az egyik nős, családos, a másik agglegény. A termésen és a hasznon mindig megosztoztak, fele-fele arányban.

Egyszer aztán az egyedülálló fivér elgondolkozott: nem igazság, hogy egyformán osztjuk el a termést meg a nyereség felét. Nekem egymagamnak sokkal kevesebb kell.
Így aztán minden éjszaka kilapátolt egy zsákra való gabonát a saját hombárjából, átlopakodott a két házat elválasztó földdarabon, és a bátyja hombárjába zúdította a gabonát.

Eközben a másik így okoskodott: nem igazság, hogy egyformán osztjuk el a termést meg a nyereséget. Végtére is nekem itt a feleségem, a gyermekeim, ők majd gondoskodnak rólam, ha megöregszem. Az öcsémnek senkije sincs, neki takarékoskodnia kell öreg napjaira.

Ezért hát az éj leple alatt mindig átcipelt egy zsáknyi gabonát az öccse magtárába, és ott kiöntötte.

Éveken át mindketten értetlenül vakargatták a fejüket, mert a gabonájuk nem fogyott az adományoktól. Egy sötét éjjel aztán egymásba botlottak. Lassan világosság gyúlt az agyukban, hogy mi történt. Ledobták a zsákokat, és összeölelkeztek.

Móra Ferenc

péntek

A leleményes béres


|


Élt-volt egy agyafúrt nemesúr, egy gazdag báró, aki azzal kérkedett, hogy az ő eszén még soha senki sem járt túl. Nem, messze földön nem akadt ember, aki lóvá tette volna. Egy napon, aratás idején, ez a minden hájjal megkent, fösvény báró magához hívatott egy ágrólszakadt szegény embert, és ráparancsolt: arassa le a búzáját!
Nagy volt a búzatábla, nagyon nagy.
- Learatom, uram – hajtotta meg derekát az ember -, ám előbb egyezzünk meg a fizetség dolgában.
A ravasz báró megpödörte a bajszát, és szólt nyájasan:
- Nem lesz panaszra okod. Ha addig dolgozol, amíg fejed felett ott világít az égi lámpás, egy tarisznya liszt lesz a béred.A szegény embernek nagy családja volt, sok éhes száj várta otthon.
-Hát bőkezűnek éppen nem mondhatlak, uram – jegyezte meg savanyúan.
A báró felfortyant.
- Ha nem tetszik, akad más is – csattant fel a hangja. – Ne feledd, ti szegény kódisok annyian vagytok, akár a rostán a lyuk.
- Ne haragudj, nagyuram, kicsúszott a számon – horgadt le a szegény ember feje. – Persze, hogy vállalom, miért ne vállalnám, hiszen nagy ínségben élünk.
- Akkor láss neki, de nyomban! – parancsolta a báró.
Az ember fogta a kaszáját, élesre fente, és nekilátott az aratásnak. Kezében suhogott, suhogott a kasza, fentről zuhogott, zuhogott a hőség; kegyetlenül tűzött a nap, egyre pokolibban csorgott a veríték, de ő csak aratott, aratott; a kalászokat kévébe kötötte, a kévéket keresztbe rakta, majd újra kezébe kapta a kasza nyelét. Megállás nélkül dolgozott délig. Amikor delelőn állt a nap, leült egy körtefa alá, s a lombadta árnyékban falatozni kezdett. Csak egy darab kenyér és egy fej hagyma lapult a tarisznyájában, mégis olyan jóízűen kebelezte be, akárha nyúlpástétomot evett volna. Utána új erőre kapván folytatta az aratást. Dolgozott, dolgozott megállás nélkül. Dolgozott rendületlenül, napszálltáig.
Ahogy lebukott a nap, megjelent a báró. Látja, a nagy tábla egy részén még lábon áll a búza.
- Hé, hát te miért nem aratsz? – dörren az emberére. – Ne lopd a napot, amikor a java még hátravan!
- De jó uram – feleli a szegényember -, azt parancsoltad, addig arassak, amíg fejem felett ott világol az égi lámpás! Tekints az égre: lenyugodott a nap, este van.
- A Nap igen – mondja álnok-mosolygón a báró -, ám testvérhúga, a Hold ugyancsak fényes lámpásként világol odafönn! Végezd hát tovább a munkát, mert különben egy maréknyi lisztet sem kapsz tőlem!
A Hold békés merengéssel tekintett le a földre, szelíden fürdette meg holdsugaraiban a világot, és biztatóan mosolygott a szegény emberre: Ne hagyd magad! Fogj ki te is rajta! Emberünk fogta a kaszáját, és visszakacsintott az ezüstfényű égi lámpásra: Ne félts engem! Megteszem.
Suhogott a kasza, rendre dőlt a búza. A szegény ember aratott, aratott tovább; a kalászokat kévébe kötözte, a kévéket keresztbe rakta, és hajnalhasadásra le is aratta a búzatáblát. Pacsirtaszóra már jött is a báró, hízott a mája, zsírosan mosolygott.
- Látom, derekasan dolgoztál – mondta elégedetten – Eredj hát a malomba, ott tartom a lisztem, majd utánad megyek, hogy átadjam a fizetséged! Útban a malomba menet az ember betért egy ismerőséhez.
- Barátom, adj kölcsönbe egy kecskebőr zsákot! – kérte, – De a legnagyobbat!
Az ismerős jó szívvel teljesítette a kérést, kiválasztotta a nagyok közül a legnagyobbat. Amikor a báró a malomban meglátta a jókora zsákot, elépedten meredt a zsákhozóra:
- Meghibbantál? Mit akarsz ezzel a hatalmas nagy zsákkal? Hiszen majdnem akkora, mint a rozoga nyoszojátok szalmazsákja!
- Hát a lisztnek hoztam, jó uram. A járandóságomnak...
- Nem zsákról volt szól, csupán egy tarisznyáról – habogta a báró. – Egy tarisznya lisztről.
- Tudom, nagyuram, a tarisznya is velem – mondta az ember. – Csakhogy a zsák is velünk jött, mert hát ő a tarisznya testvérbátyja.
A bárónak leesett az álla.
- Igen, uram – folytatta az ember-, a testvérbátyja, ahogyan a Hold is testvérhúga a Napnak.
A báró lassan magához tért, rájött, hogy a szegény ember túljárt az eszén. De jobbnak látta, ha lenyeli a mérgét, és jó képet vág a dologhoz, ezért szó nélkül megtöltötte liszttel a zsákot is meg a tarisznyát is.

péntek

Szaffi 1984 HUN (Jókai Mór, mesefilm)

rendező: Dargay Attila író: Jókai Mór forgatókönyvíró: Dargay Attila, Nepp József, Romhányi József zeneszerző: Bárdos Daróci Tamás operatőr: Henrik Irén, Losonczy Árpád hangmérnök: Bársony Péter gyártási év: 1984 szereplők: Kern András (Jónás hangja) Pogány Judit (Szaffi hangja) Gobbi Hilda (Cafrinka anyó hangja) Bárdy György (Feuerstein hangja) Maros Gábor (Puzzola hangja) Zenthe Ferenc (Botsinkay hangja) Képessy József (Ahmed hangja) Hernádi Judit (Arzéna hangja) Csákányi László (Loncsár hangja) Gálvölgyi János (Menyus hangja)

kedd

A rejtelmes sziget-rajzfilm

Verne Gyula regényéből készült animációs film.

csütörtök

A szilvás gombóc népmese

A szilvás gombóc c. népmesét Tulit Áron, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium V. A. osztályos tanulója mondja el.